2013. február 7., csütörtök

Laguna - harmadszor a Heimtextilen

A Laguna Lakástextil Kft. idén harmadik alkalommal állított ki a frankfurti Heimtextilen. A januári seregszemle nemcsak méretének és korai időpontjának köszönhetően első a kiállítások sorában; szakmailag is a legrangosabb esemény az esztendőben. A Heimtextil Trendtable minden tavasszal közzé teszi útmutatását a következő évek trendjeire vonatkozóan. Meghatározzák, hogy mi lesz a kapós és divatos. Idén többek között a térhatású motívumokra, pompás csipkékre, bohém kiegészítőkre, látványos díszítésekre és geológiai struktúrákra tette le a voksát a Heimtextil japán, amerikai, francia, holland, brazil és német dizájnerekből álló csapata. A 4 fő trendet (Történelmi, Különc, Feltaláló, Geológus) nem mindennapi módon ábrázolták a Heimtextil Forumban; talán az idei volt az eddigi legszínvonalasabb és legkimagaslóbb Trend Show. A Stijlinstituut Amsterdam által vezetett Trendtable a Laguna három termékét választotta be a jövő évi trendek közé. A kiválasztás előzménye, hogy a Heimtextil kiállítóinak módjukban áll javaslatokat küldeni a Trend Forum számára. A Laguna munkatársai 8 anyaggal próbálkoztak. Nyerőnek bizonyult a Colette névre hallgató fényáteresztő, amely organza alapra varrt merész virágaival kapott helyet a trendek között.
Másodikként a Maxim nevű hímzett sötétítő lett befutó. Végül a különleges fényű, földszínű Babett dekor nyerte el a nemzetközi zsűri tetszését.

Trend Forumon a Rovitex anyagai

A Rovitex Homedeco Group az előző évekhez hasonlóan idén is meghatározó kiállítója volt a frankfurti Heimtextil vásárnak. A cég számos anyaga került be a nemzetközi divat ítészek által megformált Trend Forumba, textiljeik jelen voltak a fő stílusjegyeket felvonultató seregszemlén. A Rovitex új kollekcióinak sikerét nem csak a divatvilág szakembereinek érdeklődése jelezte, de visszaigazolták ezt a standon megforduló nemzetközi vevők komoly megrendelései is. Frankfurtban idén is elsősorban a német ízlés jegyében zajlott a vásár, a szokásos színvonalat hozva, megteremtve a Rovitex számára idén is a várakozásoknak megfelelő üzleti lehetőségeket. Jövőre is lesz Heimtextil, természetesen a Rovitex részvételével: a 2014 évi jelentkezést a cég már le is adta.

Interior Innovation Díj a JAB-nak

A JAB Anstoetz hagyományosan idén is legfrissebb kollekcióinak bemutatásával kezdte az évet és a kiállítási szezont. A sorozatot a frankfurti Heimtextil indította, ahol a Gardisette vidám és üde függönyei mellett idén a JAB árnyékolástechnikai rendszereit is bemutatták standjukon. A legjelentősebb prémiummárkák Kölnben gyűltek össze, hogy az Imm Cologne bútor szakvásáron külön részlegként a lakástextília trendeket is definiálják. A JAB, a Carlucci és a Soleil Bleu par Wellmann kollekcióit Kölnben a vásár területén, míg Párizsban a Maison&Objet illetve a Déco off kiállítás keretén belül az úgynevezett textilutcán található JAB bemutatóteremben ismerhették meg a márka iránt érdeklődők. A Jab szakmai elismeréssel kezdte az évet, az "Interior Innovation Award 2013" díjból 4 győztes helyet sikerült begyűjteni. A bútor kollekcióból az IPdesign "Fat Tony" ülőgarnitúrája lett díjazott, a Charakters  design szőnyeg kollekcióból a 3dimenziós felületű "Hockey" és "Weave" szőnyegek varázsolták el a szakmai zsűrit. A Heimtextilen bemutatott árnyékolástechikai kollekcióból Carsten Gollnick sztár designer által megálmodott "Cover PR 20" roló rendszer szintén a díjazottak között szerepel.

Greenfirst a Naturtex-től

A Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft. frankfurti standján a kiállítás ideje alatt több mint 120 ügyféltalálkozót sikerült lebonyolítani 32 országból érkezett látogatókkal. A bemutatott újdonságok közül komoly érdeklődés fogadta a  növényi alapanyagok felhasználásával készült Greenfirst  házipor atka ellenes ágyneműt, amely már a hazai kínálatban is kapható.

Régi-új helyen a Sasatex


A Sasatex és az Ajour-line kft. 2013 január elsejétől új helyen várja partnereit. A PP Center mint telephely megmaradt, de az eddiginél tágasabb bemutatóteremmel és nagyobb parkolóval biztosítják vevőik kényelmét. A költözés alatt a kiszolgálás zökkenőmentesen zajlott, az új showroom bemutatását a február végi vásárra időzítik, ahol az új tapéta és textilkollekciók prezentációja mellett hatalmas kedvezményekkel lehet hozzájutni azokhoz a textiliákhoz, amelyek a helységcsere miatt kiesnek a kínálatból.

Új bútorszövet könyv a HTK-tól

A HTK-Horizonte február elején megtartotta házi kiállítását, melyen bemutatták az INDES és a Saum & Viebahn cég 2013 év új mintáit. A "My Home" virágmintás kollekció friss színekkel és formákkal jelentzkezett.  A klasszikus bútorszövetek gyűjteményeként új könyv került  forgalomba  "Classic Living" néven. A korábbi Classic bútorszövet könyvvel együtt így az antik enteriőrök teljes spektrumára kínál kárpitanyagokban megoldást.  Az árnyékolástechnikai termékek megújulása várhatóan a 2013 évben is a kiemelt termékek közé emeli ezt az árucsoportot.

Fényáteresztő vásár a Smirnánál

A Smirna Kft. elindította legújabb, tavaszi kollekciójának bemutatását. Ezzel egy időben fényáteresztő vásárt rendez, 40-50 százalékos akciós áron, a készlet erejéig.

Új paszomány könyv a Firhangtól

A Firhang Kft . új paszomány könyvet dob piacra Country Classic Trimmings névvel. A katalógus 70  százalék pamuttartalmú rojtokat és elkötőket tartalmaz az osztrák Ambiente&Design-tól már megszokott kiváló minőségben. A bojtos rojtokat, rüssöket és kárpitos díszeket továbbra is vágó rendszerben értékesítjük.

A Firhang Kft. exkluzív paplanokat, párnákat és ágyneműket forgalmazó üzletága viszonteladó partnereket keres az ország egész területén.  A termékek a több mint 100 éves múltra visszatekintő osztrák Hefel cég gyáraiból kerülnek ki és kiváló minőséget képviselnek. A termékkínálat megtekinthető a paplanok.hu weboldalon, illetve február 24-26 között a Styletrend kiállításon. Érdeklődés esetén kérjük hívják a 30/979-1128-as telefonszámon Fazekas Henriettet. A paplanok.hu webáruház február hónapban minden kedves vásárlójának, aki a megrendelésben a Teletextilre hivatkozik, 10 százalék kedvezményt biztosít.

Az M&A az inStyle-al újít

Magyarországon elsőként a StyleTrend kiállításon mutatja be az M&A Kft. a Sirpi legújabb tapéta kollekcióit, melyek lángmentességüknek köszönhetően nem csak magánszemélyek lakásában, hanem projekteknél is jól használhatóak. Az olasz tapétagyártó csodálatos mintákkal díszített tapétákból, továbbá egyszínű kiegészítőkből alakította ki új kollekcióit.

A M&A Kft. StyleTrend kiállításon bemutatja az inStyle legújabb design kollekcióját. Divatos színek és modern minták jellemzik az inStyle dupla széles dekoranyagait, melyeket kiváló minőségű, finoman szőtt fényáteresztőkkel egészített ki a gyártó. A tavaszi kollekció mintasáljain megjelenő anyagok a nemzetközi textilipar trendjeit tükrözik. Az M&A Kft. a Style Trend kiállításon  bemutatja a Prestigious Textiles modern, ám mégis színpompás kollekcióit.

IFI-vel újít a Bevlo

A Bevlo Kft. új márkát vezet be a StyleTrend kiállításon, az IFI dupla széles, kedvező árfekvésű anyagait. 

Online konfigurátort indított a Gardinia

A Gardinia elindította az egyedi méretre készülő árnyékolástechnikai termékek forgalmazásában segítő úgynevezett "online konfigurátor" béta verzióját, melynek  segítségével játszi könnyedséggel lehet rendelést leadni illetve ajánlatot kérni, különböző egyedi méret után készülő árnyékolástechnikai termékekre, rolókra, pliszékre.Az online konfigurátor tesztelhető és kipróbálható a http:// konfigurator.gardinia.de/ oldalon.

Blue Living és Pimpernel az INKU-tól

Az INKU Kft, az INKU, Böhm és Hometrend márkák hivatalos magyarországi forgalmazója a tavaszi kollekciói közül a Blue Living szőnyegkollekciót ajánlja partnerei figyelmébe. A kollekció minden eleme környezetbarát technológiával készült. A kollekció azt bizonyítja, hogy olyan egészen változatos alapanyagokból is, mint a gyapjú, kecskeszőr, kukorica, szizál, bambusz vagy újrahasznosított műanyag palack, természetes anyagú és jól eladható szőnyegpadlók készíthetők, melyek a legmagasabb kategóriát képviselik. A kollekció apró vitrinekben mutatja be több fázisban, ahogy az egyes alapanyagok szőnyeggé válnak.

Az INKU Kft. az idei évtől újra megkezdte a Magyarországon korábban már nagy ismertségnek örvendő Pimpernel asztali termékek és kiegészítők forgalmazását. A 2013-as katalógus a www.inku.hu honlapról letölthető, vagy a cég kereskedőitől igényelhető.

Bisnode díj az Amentonak

Az Amento kft. elnyerte a nemzetközi piacokon is jól ismert Bisnode cégcsoporttól az „A” tanúsítványt. A certifikát bizonyítja, hogy a családi vállalkozás Magyarország legmegbízhatóbb cégei közé tartozik és pénzügyileg stabil lábakon áll. A minősítés odaítélésében nem volt bőkezű a svéd központú pénzügyi elemző vállalat, hiszen az elismerésben a magyar cégek kevesebb mint 8 százaléka részesült.

Az Amento Kft. a tavaszi Styletrend kiállításon mutatja be az általa képviselt három cég – az ADO, a Christian Fischbacher és a SATI - legfrissebb kollekcióiról. Mint mindig, most is jól kiegészítik egymást az anyagok, hiszen a modern és dinamikus formavilág mellett hangsúlyosan jelennek meg a kifinomult elegancia, valamint a mértéktartó luxus stílusjegyei, amelyeket jól ellenpontoz a természetes textíliákból áradó mediterrán életigenlés.

Épül a Rovitex új gyártóbázisa

A Rovitex új gyártó-és üzemcsarnok beruházása a kivitelezés szakaszába lépett. A tervezési fázison túljutva megtörtént az „első kapavágás” a telephely létesítésének helyén. Így a projekt az előzetes elképzelésnek megfelelően 2014-ben átadásra kerülhet.

Magyar Brands a Gardéniának

A Gardénia első lakástextil tervezői pályázatának hivatalos eredményhirdetésére és díjátadására lapzárta után pár nappal kerül sor: itt mutatkozik be a széles nagyközönségnek a díjazott munka. A Gardénia elnyerte a Magyar Brands elismerő kitüntetést. Ezzel fél éven belül a második rangos, elismerésben részesült a márka. A mostoha évek után a márka újjáépítésébe fektetett erőfeszítés pozitív eredményeket hoz, láthatóan nem csak a szakma, de a közvélemény is újra a minőségi függönnyel azonosítja a Gardéniát.

Indul a miroo.hu

A K-Deco Textil Kft. a széles minőség, méret és forma választékú miroo szőnyeg kollekcióhoz február 15-től indítja el viszonteladó partnerei részére a komplett eladásösztönző rendszert támogató miroo.hu weboldalt, széleskörű információkkal. A miroo szőnyegkollekció tavasszal egy gyapjú és egy további poliamid minőséggel bővül.

Terra Nova a K-deco kínálatában

Az elmúlt évben sikeresen bevezetett Mohawk SmartStrand kukoricarost alapú szőnyegkollekció - mely puhaságával, strapabírásával és természetességével nyűgözött le – után a K-Deco Textil Kft. újabb természetes szőnyegkollekciót mutat be idén tavasszal. A TERRA NOVA kollekció selyem, bambusz, kókusz, kukorica, szizál, gyapjú, kecskeszőr és újrahasznosított PET alapanyagokból kínál szőnyegpadlókat és bordűrözött szőnyegeket.